Kering a neten egy mém és szerintem nagyon sokan, főleg angolul nem beszélők nem is tudják, hogy ezt eszik vagy isszák. Ez valójában az internet történelmében talán a legnagyobb emberi megmozdulásnak is nevezhető közösségi médiás akció. Legalábbis szerintem. A történeteről szóló videót idáig 37 milliónan nézték meg a YouTube-on és nagyon sokan látták a nyilvános vetítéseken is. Nem vagyok egy tömegek megmozgatásával a világbékéért szervezeteket támogató harcos, de ez a KONY 2012 akció előtt tényleg le a kalappal.

Aki netán nem tudná miről is van szó, annak itt egy rövid leírás magyarul a manzardcafe.blog.hu tollából:

Joseph Kony egy bűnöző, aki Afrikában az LRA nevű szervezet vezetője. Eddig gyermekek ezreit rabolta el. A fiúkból katonát csinált és sokakat arra is rákényszerített, hogy megöljék a saját szüleiket, lányokból pedig szexrabszolgát, kínozva és bántva őket. A legszomorúbb, hogy nincs konkrét célja. Szörnyű tetteivel nem akarja a kormányt megdönteni, nem küzd semmilyen eszméért. Egyetlen oka ezekre a szörnyűségekre, hogy hatalmat akar.

A gyermekek és az emberek félelemben élnek. Nem mernek egyedül utazni, egyedül aludni, egyedül lenni. Bármikor, bárhol lecsaphatnak rájuk Kony emberei. Huszan, harmincan alszanak összezsúfolódva egy szobában. Joseph Kony jelen pillanatba is első a nemzetközi körözési listákon. Ám eddig nem tudták elkapni.

Az Invisible Children egy nemzetközi nonprofit szervezet, amely azért küzd, hogy megállítsák őt. Segítik az afrikaiak életét amennyire csak tőlük telik és igyekeznek felhívni a kormányok és a világ figyelmét Kony-ra és szörnyű tetteire. Az Invisible Childrennek köszönhetően 2011. október 14-én az Amerikai Egyesült Államok egy kis létszámú hadsereget küldött Közép-Afrikába, hogy megtalálja és megállítsa Kony-t. Ez idáig sajnos ez nem sikerült, de jelenleg is ott vannak és az ugandai hadsereggel együttműködve keresik ezt az elvetemült bűnözőt.

Ez volt az első alkalom, hogy Amerika nem érdekből, a haszonért küldött hadsereget valahová, hanem azért, mert így helyes! De a legnagyobb probléma az, hogy Kony-t nem ismeri a világ. Hogy nem híres. Hogy az emberek többsége sohasem hallotta a nevét és semmit sem tud azokról a szörnyűségekről, amiket elkövetett. Láthatatlan a világ számára...!

Ezek fényében gondolom érthető, hogy miért is fontos, hogy mindenki megnézze és főleg megértse és nem utolsó sorban pedig, hogy tegyen is ezért az egész mozgalomért. Joseph Kony-ból hírességet kell csinálnunk, és erre elég sok eszköz áll már rendelkezésre. Ezt tényleg van értelme megosztani, hiszen jó ügyet szolgál.

A mozgalom weboldala egyébként: www.kony2012.com

Köszönöm, hogy elolvastad, ha pedig megosztod másokkal is, azért külön köszönet!

A téma mondhatni már egy sokszor lerágott csont, ám mi emberek mégis megfeledkezünk a fenyegetettségről, amelyet a nem megújuló energiaforrás jelent. Fura az egész. Mintha egy autóversenyzőnek azt mondanád, hogy az út végén egy szakadék van, de ő ennek hallatára még jobban nyomná a gázt. Ennek bizonyára lenne értelme ha egy kamikaze akcióról lenne szó, de itt most nem egy vagy két ember fut a szakadékba, hanem a Föld teljes lakossága.

A benzinárak emelkedésén természetesen illik megbotránkozni, hiszen lassan tényleg arany áron fogják mérni literét a finomított kőolajnak. Annak a folyadéknak, amely egy letűnt kor élőlényeinek maradványaiból származik és egyszer el fog fogyni. A gond mellesleg nem is a fogyásból van, mert van még elég tartalék (az elég is relatív, mert a Föld népessége nő és mindenki autót akar venni, stb.), de egyre nehezebb felszínre hozni azt. Ebből adódóan következik az, hogy egyre többe kerül a kitermelés. Az egészet úgy lehetne szemléltetni, hogy, egy a lakhelyünkhöz közeli benzinkutat egyre messzebb tolnának tőlünk. Mi minden nap elmennénk tankolni, de számunkra ez egyre több üzemanyagba kerülne. Végül elérkeznénk ahhoz a ponthoz, hogy drágább lenne megtenni az utat a benzinkútra, mint amit ezért az egészért kapnánk.

Nos, valahogy az ilyen állapothoz közelít az emberiség és itt most nincs értelme azon agyalni, hogy de jó az araboknak, mert ők a kút közelében (felett) élnek, ha a probléma előbb utóbb globális lesz. Tény, hogy mindig lesz egy olyan réteg, akinek semmi sem lesz drága. Ha milliókba fog kerülni egy tengerentúli repülőút, akkor nekik lesz rá. A másik oldalon a szegényebb réteg pedig egyre kisebb távolságokat lesz képes megtenni mobilizáltan. Ismét egy olyan terület ez, amely képes lesz visszaküldeni az emberi társadalmat a 15. századba, persze azzal a különbséggel, hogy fejlettebb technológiánk lesz, de annak használati ára a felhőket fogja nyaldosni.

De hát vannak megújuló energiaforrások nem? Igen, de személy szerint én azt érzem, hogy elkéstünk ezek bevezetésével. Nyilván az egész mögött ott lehetnek azok az érdekek, amelyek az olaj kitermeléséből és értékesítéséből húznak hasznot. Egyéni szinten sosem fontos a többség jóléte és ha jót is akar valaki akkor addig kell elmenni ameddig a törvény még engedi. Ilyen volt az, amikor még nem volt törvényi szabályozás a káros anyag környezetbe való juttatásáról. Míg nem volt törvény és szabványok, addig olcsóbb volt büntetést, vagy kártérítést fizetni a gyártóknak a helyett, hogy eleve drága szűrőberendezésekkel szerelték volna fel a gyáraikat.

Persze ismét egyfajta naivitással állok az egésszel szemben, mert a világon minden összefügg és attól, hogy én igyekszem a legkevesebb káros dolgot tenni a Földdel szemben, mások még belekényszerülnek abba, hogy tankoljanak (és ezért még fizetnek is), mert ez az élet rendje. El kell jutni a munkahelyre, árut kell szállítani stb. A globalizáció és a széles körű logisztikai szervezés ezt tette velünk és ezt nevezik szakértői körökben hatékonyságnak. A hatékonyság az, amikor magyarok spanyol gyümölcsöt esznek, ami utazik sok-sok kilométert (közben persze gázolajt tankolnak a kamionokba), de hát mit kell ezen csodálkozni így hatékony és olcsó, nem? Ezzel a témával kapcsolatban emlékszem egy Frei dosszié műsorra, ahol ezekre a problémákra a megoldás a helyi gyümölcsökre és terményekre való átállás volt.

Ebből következően most kell teleennünk magunkat déli gyümölcsökkel, mert előbb utóbb ezek ára drágább lesz és vissza kell térnünk az alma, körte stb. fogyasztásához. Szerintem ez ismét egyfajta visszatérés lesz mondjuk úgy 100 évvel. Lehet tényleg ez már egyfajta 21. századi viselkedésforma egyik eleme lesz, miszerint rájövünk valamire (vagy rákényszerülünk) és vissza kell fordulni a „fejlődés útján” egészen egy útelágazódásig és más irányba kell tovább „kutatni”?

Ilyen és efféle gondolatok jutottak eszembe az olajról szóló film kapcsán, valamint az, hogy az emberiség nagy része ebben a témában is a „majd lesz valahogy” elveket követve ráhagyja a tudósokra a megoldást. A tudósok pedig akárhogy is úgy tűnik, nem istenek. Habár nagyon sok jó dolgot feltaláltak már, azok általános piacra való bevezetése sokszor évtizedekbe telik. Az olajról való átmenet nem olyan egyszerű. Senki sem akarja feladni a kényelmét, pl. drágábban elektromos autót venni (amelyhez ráadásul még kiépített töltőállomások sincsenek), stb. E helyett inkább a vidékiek a fővárosba járnak a dolgozni a fővárosiak vidékre, mindezt autóval és iszonyúan nem hatékony logisztikával. Szép dolog a tudatosság, de belegondolva azt lehetetlen lenne megoldani, hogy mindenkinek a törvény mondja meg, hogy a lakhelyéhez legközelebbi helyen kell dolgoznia.

Ebben viszont előbb-utóbb segíteni fognak a benzinárak, amelyek vége az lesz, hogy egyre több ember fog racionális és tudatos döntést hozni, vagy tévedek?

A témát a BrandTrend egyik cikke adta, melyből kiderül, hogy a legutóbbi felmérés szerint, a legtöbben a munkanélküliségtől és az elszegényedéstől félnek. A félelem érthető, mert világviszonylatban is ez a két félelem van az első helyen, mindezek megléte viszont nem nagyon járul hozzá a megoldáshoz.

Fotó: Ambro / FreeDigitalPhotos.net

Személy szerint megtapasztaltam már ezeket a félelmeket és át is sikerült esnem a ló túloldalára, amely szerintem mindenképp szükséges ahhoz, hogy áttegyük magunkat ezeken a félelmeken. Az én módszerem az, hogy ha valamitől félek, akkor „kutyaharapást szőrével alapon” fejben lejátszom, hogy mi is lehet a legrosszabb ami megtörténhet. Ilyenkor mondanom sem kell, hogy az egész szituáció nem egy kellemes élmény, de még mindig jobb, mint folyamatos félelemben élni és hitegetni magunkat arról, hogy úgy sem lesz baj. Persze vannak akik egy teljesen más módszert követnek és félelmük miatt inkább még jobban és keményebben kezdenek el dolgozni a munkahelyükön, elvégre a jó dolgozó az mindig kell és attól szabadul meg egy munkahely utoljára. Személy szerint ebben sem tudok már hinni, mert nem egy kollégát, vezetőt veszítettem már el úgy, hogy az illető mindig ott volt a kihívások sűrűjében, ez viszont nem mentette meg attól, hogy nem volt szimpatikus az új vezetés szemében.

A félelmekkel kapcsolatban tényleg érdemes megvizsgálni azt, hogy nem jobb-e a kutyaharapást szőrével alapelv, vagyis mi történne, ha elvesztenénk az állásunkat? Mi lenne az első amit tennénk? Milyen havi kötelezettségeknek kellene eleget tenni? Mekkora a hitelünk? Az ilyen kérdések után nyomban ráállt az agyam arra, hogy ne a trendi cuccok megvásárlásán törjem a fejem, hanem azon, hogy akár radikális lemondással is, de lenullázzam a hiteleimet. Az emberi agy rögtön megoldásokat keres és az a jó az egészben, hogy ezek a megoldások már akkor készen állnak, amikor még nem is történt meg a baj. Az egész program lefuttatása után pedig az emberi lélek valahogy úgy reagál, hogy mérsékli a félelmet és rájön, hogy van kiút. Ezzel ellentétben akik nem foglalkoznak az esetleges veszteségekkel és azzal, hogy mi lenne ha szembejönnek egy munkanélküliség / elszegényedés, fel sem tudnak készülni a problémára (nem csak anyagilag, de lelkileg sem), és az ilyen esetekben szoktak következni a gazdasági válságok idején gyakori öngyilkossági kísérletek is.

A vicces az egészben az, hogy a szociális háló, amit még az előző rendszerből megszokhattunk, lassan már annyira lyukas, hogy nem bír mindenkit megfogni, sőt lassan már senkit sem. Példaképp itt említeném meg, hogy a 10 év munkahelyi viszony után közel 7.5 millió forint szociális biztosítást vontak le tőlem, miközben napjainkra a munkanélküli segély 78 ezer forintban van maximalizálva és ez is 3 hónapig. Hoppá! És ez mennyire elég egy olyan embernek aki mondjuk lakáshitelt fizet, vagy egyéb hiteleket is felvett? Semennyire. Véleményem szerint épp ezért kell meggondolni napjaink emberének, hogy mennyire is költekezik.

Mérd fel mit veszítenél ha most elveszítenéd a munkahelyed, vagy becsődölne a vállalkozásod. Dolgozz ki egy stratégiát, találj ki egy B tervet! Félreértés ne essék. Nem azt mondom, hogy nézz negatívan az életre, csak egy hónapon át írd le az összes kiadásodat és nyilvánvaló lesz, hogy mennyi minden olyan dologra is költesz, amire nem kellene. Hidd el megéri.

Ne engedd, hogy a félelmek irányítsák az életed!

 

Mi lenne, ha egy olyan életet alakítanánk ki magunknak, ahol nem veszünk fel több hitelt? Nem birtokolunk csak maximum 100 db tárgyat és mindez elfér egy bőröndben? A bevételünket nem egy fix munkahelyről kapnánk, ahova naponta be kell járni és ezzel plusz költségekbe verjük magunkat? Ha alább adnánk azon igényeinket, amelyek az ingatlanok birtoklásáról szólnak? Ha nem vágynánk mondjuk autóra, sem újra, sem 20 évesre, és így megkímélnénk magunkat attól a stressztől, amely az üzemanyag drágulással, regisztrációs adóval, olajcserével, kötelező biztosítással jár? Mi lenne, ha teljesen más szemszögből néznénk az életet és mindennek a szebbik oldalát vennénk? Mi lenne, ha világot látnánk a helyett, hogy csak olvasunk róla? Mi lenne, ha jobban odafigyelnénk minden emberre és megtanulnánk segítséget nyújtani? Mi lenne, ha megtanulnánk elfogadni az ezért járó esetleges juttatásokat? Zavarna-e minket, ha a juttatásokat ételben és szállásban, valamint zsebpénzben kapnánk? Milyen lenne digitális neo-nomád életet élni? Milyen lenne folyamatosan úton lenni és sohasem odaérni, de eközben nagyon sok élményre szert tenni? Mindez lehetséges, csak elhatározás és szervezés kérdése. Nem hiszed?

 

A fenti szavak sokszor annyira egyszerűnek tűnnek, de amikor tényleg szembejön egy problémás helyzet akkor derül ki általában, hogy valakinek mennyire van gerince (vagy nincs). Tapasztalatból tudom, hiszen dolgoztam már olyan helyen is, nemzetközi multinál, ahol volt olyan manager, aki a saját csapatáért nem tartotta a hátát, sőt letagadta a saját, előzőleg tett kijelentéseit. Mondanánk, hogy a pozícióval, felelősség is jár, csak nem biztos, hogy ez alapból így is van. Ugyanígy nem lehet egyértelműen kijelenteni azt sem, hogy aki magasan kvalifikált és egyetemet végzett, higgadt és megfontolt döntéseket tud hozni. Ez visszafelé is érvényes, mert a józan paraszti ész nem feltétlen köthető iskolai végzettséghez.

Az öngondoskodás viszont nehezebb tészta, de itt is megfordítható az, ami logikusnak tűnik. Példaképp legyen adott egy főiskolát / egyetemet végzett személy, aki középvezetői pozícióban végzi mindennapi teendőit és számára a világ így van jól. Tulajdonképpen nincs tisztában vele, de neki bejött az élet. Lakáshitelt fizet, nem a szüleivel lakik, a lakását berendezte menő IKEA cuccokkal, a szórakoztató elektronikai termékekből sincs hiány, és nem probléma a wellness hétvége és a tengerparti nyaralás sem. Ezekkel a dolgokkal nincs is semmi probléma, csak ha megtörténik az, amivel a napokban tele a sajtó (ne legyen igaza senkinek, komolyan én lennék a legboldogabb), akkor a mi kis középvezetőnk egyik napról a másikra elveszítheti az állását és más helyet nem nagyon találva, a kialakított életszínvonalát 1-2 hónapig tudja csak fenntartani.

A másik oldalon viszont ott egy kisember aki mondjuk falun és a high-tech cuccokat nélkülözve (talán azt sem tudja mi az érintőképernyő, de belegondolva lehet jobb is ez így) éli életét és ha volt már munkanélküli még azt is tudja, hogy ez nem egyenlő a világvégével és nem vesztette el a fejét. Megoldja, és vész esetén még mindig ott van az állattartás és a növénytermesztés. Tudom ez most így lesarkítva kissé idillinek tűnik, de belegondolva, hogy városon, vagy falun vannak-e közelebb az öngondoskodáshoz, én a falut szavaznám meg. Ott azért mindig van jószág és a szomszéddal mindig van mit cserélni, stb. Félreértés ne essék nem lobbizom a faluért, de most vidéken élve teljesen más színben látom a dolgokat.

A kisemberre visszatérve viszont eszembe jutott az is, hogy sok esetben talán a saját vélemény hiányára lehet visszavezetni a döntéseket. Ilyen volt a nagy hullámú lakáshitelek felvétele is („Mindenki felveszi és mégis ugyanannyiba kerül mint egy albérlet nem?”), de ilyen volt a munkavállalás is. Emlékszem, hogy az első multis munkahelyemen amikor a soron dolgozókat felvételiztették, azok általában ismerősi-baráti csoportokban érkeztek. Szóval Juliska ment felvételezni a „gyárba” és Mariska is vele ment, mert Mariskának nem nagyon volt külön bejáratú véleménye és épp az ilyen szituációkra mondjuk azt, hogy a tömeges effektus nagyon hatékony tud lenni. Ezzel mindaddig nincs probléma, míg tömegmanipulációról van szó, vagy Juliska egyszerűen annyira nem volt képes önállóságra, hogy a fizetését is másnak kellett felvennie az ATM-ből. Az ilyeneket látva azért kissé össze tudok zuhanni lelkileg én is, mert ha belegondolok abba, hogy sok ilyen ember van még a régióban, akkor elég nehezen lehet bármilyen kezdeményezést vagy újítást elindítani.

Főleg marketinges témákat figyelve, van egy olyan trend, hogy a fogyasztó réteg egyre csökken (és most itt nem a kenyeret fogyasztókra gondolok, hanem azokra, akik magazin előfizetést vesznek, akik moziba mennek, akik megveszik a legújabb mobilokat, stb.) a többieknek nem csak az értelmi szintjéből adódóan, de az anyagi helyzetéből adódóan sem lehet már eladni semmit. Arról, hogy a középréteg vékonyodik, esett már szó, de abba nagyon kevesen gondolnak bele, hogy a fogyasztás csökkenésével csökkenni fog minden ami hatással lehet a gazdaságra. Ez alól egy kivétel van, mégpedig az, hogy exportra termelünk mindent. Eszembe jut a szocialista Románia esete, mikor átutaztunk a nyolcvanas években. Akkor gyerekként láttam először koldusokat ami eléggé sokkolóan hatott rám, de a román gazdaság mindent exportra termelt, és nem volt 1 dollárnyi államadóssága sem!!! Ez a modell viszont eleve kizárt, mert senki sem mondana már le arról az életformáról, amit megszokott, hiszen a megszorító csomagok hallatára is zsigerből lázadásba kezd mindenki. Az állam pedig olyan mint egy család. Amikor apa és anya nem keres eleget akkor a családnak meg kéne húznia a nadrágszíjat és nem szabadna több hitelt felvennie, de esetleg a család többi tagja is elkezdhetne okos megoldásokon gondolkodni. Jelen esetben viszont érthető, hogy csak apa (az állami vezetés) szavára van figyelve hiszen a gyerekeknek sokszor saját véleményük sincs (még azt is hagyják, hogy elvegyék a zsebpénzüket).

A fent leírtakra a megoldás a tömeges tudatosság lenne, de az sajnos még mindig nagyon kicsiben van jelen. Természetesen vannak csoportok, akik már ezt felismerték és hirdetik azt, hogy lesz egy nagy váltás amikor mindenkinek leesik a lényeg, ám ez szerintem rózsaszín hab. Nincs minden kisembernek paraszti esze, de ha egyes csoportoknak megfelelő vezetőik lesznek, elérhető lesz bizonyos áttörés. A tapasztalatokat figyelembe véve adott tehát egy réteg, akit vezetni kell, mert nincs saját véleménye (és tőlük nem is várhatjuk el azt, hogy nagy katarzist élve megvilágosodjanak) és adottak egyes személyek, akik már másképp látják a világot (tudják, hogy van megoldás, de semmit sem a felsőbb hatalmaktól kell elvárni, hanem megoldani a létet kicsiben). A probléma talán az, hogy azok akik másképp látják a világot nem nagyon akarnak hatalomra kerülni. Hatalomra kerülni ugyanis nem nagyon lehet tiszta kezekkel. A régi időkben, gondolhatunk Kossuthra, vagy Lincolnra, teljesen mindegy az emberiségben volt valami naivság, valami ártatlanság ami jó irányba vihette volna a dolgokat. Napjainkra viszont a „rafkóság” olyan szintre fejlődött (a választási kampányok mögött is gazdasági szervezetek állnak), hogy szerintem naivság a felsőbb hatalmaktól várni a jólétet, vagy a megoldást.

Az év végén / elején mindenki általában évértékelőt szokott tartani én viszont nem láttam nagy értelmét a 2011-es év értékelésének, ezért inkább az elmúlt 100 évet összefoglaló videót ajánlanám. A 2011-es év is szinte ugyanolyan volt mint az elmúlt 100 év. Úgy tűnik az ember továbbra sem ismerte fel, hogy a megoldást a közös jólét felé nem a háborúk és diktatúrák jelentik, de nem is a kapitalizmus, mely napjainkra a demokráciával olyan elegyet képez, hogy ismét csak kisebb csoportok érdekeit képes szolgálni.

Az elmúlt 100 év eseményeit ha visszanézné egy földönkívüli, akkor bizonyára arra jutna, hogy ilyen mozgalmas (és javarészt háborúkkal tarkított) történelem után az emberi faj bizonyára eljutott már arra, hogy felismerte merre nem kéne mennie. Ezzel szemben a valóság az, hogy a történelem ismétli önmagát és az ember szinte semmit sem tanult és valahogy nem találja a lényeget. Sajnos még mindig ott tartunk, hogy kollektíve mindenki felfogja mi lenne a jó, de egyéni szinten még nincs meg az a kritikus tömeg, aki változtatna is a dolgokon. A probléma annyira komplex, hogy ezen sem a politikusok, sem más hatalmat gyakorló méltóságok sem tudnak segíteni.

Továbbra is azt gondolom, hogy egyéni szinten tudunk tenni a saját "sorsunkért", persze ez arra nem elég, hogy az egész világ kerekén fordítsunk.

Te hogy látod?

Épp a napokban jutottam el az egyik minimalista "virtuális" mentorom jegyzetéhez, amely a gondolkodás újra-értelmezéséről szól.

Az írásból nagyon újat nem tudunk meg, de tény, hogy néha minden embernek így nekem is szükségem van egy két felébresztő pofonra. Van ugyanis a TV (amit szerencsére már kiiktattam az életemből), de ezen kívül ott a 21. század többi vívmánya, olyanok mint az Internet, a podcastok, a az online adások, zenék és videók, blogok, stb. Ezen vívmányoknak hála nagyon nagy lexikális és sokszor gyakorlati tudásra is szert tehetünk, de az ember előbb utóbb elér egy olyan pontra, hogy ha nem fókuszál egyre távolabb kerül önmagától.

Nagyon trendi dolog mindig naprakésznek lenni, mindig figyelemmel kísérni a legújabb trendek, startupok és technikai vívmányok, és egyéb hírek felhozatalát, csak egyben ugyanez roppant fárasztó. Tény, hogy bizonyos körökben ez szinte az adott személy pozícióját is befolyásolja. Ilyenek a hírügynökségek, vagy magazinok szerkesztői, elemzők és tőzsdei bennfentesek, stb.

Lényeg a lényeg a hatékonyság és az, hogy a szabadidőnk apró réseit is ki tudjuk tölteni az agyunk táplálásával (pl. podcastot hallgatunk a BKV-n) nem biztos, hogy jót tesz a lelkünknek. Most itt félreértés ne essék, mert nem a podcastokat akarom támadni, sőt egyike vagyok azoknak akik rendszeresen frissítik a lejátszójukon ezeket az adásokat és élvezik azt, hogy mi határozhatjuk meg mikor mit és hogyan hallgathatunk... Én inkább arra hívom fel a figyelmet amire Karol Gajda a már említett írásában:

1. Egy kis időre kapcsoljunk ki mindent. A mobilt, a számítógépünket, a TV-t, stb.

2. Keressünk egy csendes helyet, de persze nem azzal a céllal, hogy aludjunk, de az elején ez sem probléma.

3. Gondolkodjunk, elmélkedjünk, hagyjuk, hogy az agyunk azt csinálja amit akar.

Természetesen a fent leírtak csak kicsit hasonlítanak a meditáláshoz, de a lényeg ugyanaz: élvezni a csendet és akár kreatív gondolatokhoz jutni, vagy megtalálni a megoldást egy problémára.

Tudom, hogy ez sokszor nagyon nehéz, mert így vagyok vele én is. Nagyon nehezen tudok rendszeres napirendet kialakítani és sokszor a tervezésen túl nem jutok el tovább. Sokszor a külső körülmények miatt (jön valaki, menni kell mert feladat van, stb.), de ettől függetlenül jobb elkezdeni gyakorolni valamit, mint hagyni csak a dolgokat megtörténni. És ezt most a negatív értelemben értem, mert napjaink embere sokszor már nem is bírja a csendet, sőt egyenesen harcol ellene.

Brian Tracy pl. a rádiót a fül rágógumijának nevezi, és tényleg mond valamit. A TV pedig az agy rágógumija lehet, ha nem kezeljük kellő képen (nem csak fókuszálva bizonyos műsorokat nézünk meg stb.), de ez jellemző a számítógére és az egyéb szórakoztató elektronikára. Ezek a cuccok tényleg "cool" dolgok, csak sokszor elvonják a figyelmünket az életről. Ez és ilyen gondolatok sokszor eszembe jutottak már, ezért szerintem legalább 15 éve leszoktam például a számítógépes játékokról (Ettől függetlenül fél évente azért én is játszom valamivel, de a mennyiség messze nem annyi mint régen volt). Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy magamat úgy lássam, hogy itt egy ember aki az életét végigjátszotta. Ez persze csak egy példa, mert a játék helyett lehet netezés, TV nézés vagy akármi ami az agy rágógumijaként szolgál és sokszor nem is egy bizonyos cél érdekébe történik. A szórakozás kell és most nem is azkéta életre buzdítom itt a kedves olvasót, csupán arra, hogy néha hagyjon az agyának csendes perceket is, amikor tényleg nem kell figyelni semmire, amikor nincs külső "input" és az ember közelebb kerülhet magához.

Te hogy látod?

 

 

"Pusztuljon a férgese!" - ezt a mondást mostanában egyre több helyen hallom. Az is egyértelmű, hogy akik szívesen használják, azok bizonyos szinten sikeresek, vagy ha nem akkor kárörvendőek. Én azért inkább a sikeresre tippelnék, hiszen ami miatt laptopot ragadtam az egy nemrég hallott történet. A történetet egy ismerősöm mesélte, aki egy olyan vállalkozónál dolgozik, aki boltokba gyárt különböző szerelvényeket. A lényeg, hogy ez a vállalkozó, az egyik ismerősének ecsetelte épp, hogy a mostani gazdasági helyzet arra jó, hogy a gyengék kiesnek, az "erősek" pedig fennmaradnak és nagyon szeletet kapnak (az amúgy is húdenagy - megjegyzés tőlem) magyar piac tortájából. A már említett "Pusztuljon a férgese!" mondat itt hangzott el.

Pár éve még felháborodtam volna ezen a mondaton, most viszont csak az emberség mondatja velem azt, hogy vállalkozás vagy sem, így egy ember nem beszélhet. Egyrészt ha vállalkozó szempontból vizsgáljuk a dolgot, egyértelmű, hogy ő a fogyasztói társadalom kiszolgálóit látja el szerelvényekkel. Ha kevesebb lesz a vállalkozó, kevesebb lesz az alkalmazott is, már pedig egyes statisztikákból az derül ki, hogy a kis- és közép-vállalkozások alkalmazzák a legtöbb munkavállalót (lehet hihetetlen, de nem a multik alkalmaznak sok embert, hiszen létezik a hatékonyság és automatizálás fogalma is). Ha kevesebb lesz a pénzt kereső személy (és ide tartozik mint a vállalkozó, mint pedig az ő alkalmazottjai), akkor kevesebb ember fog vásárolni, még pedig ha fog is csökkenti majd a kiadásait. Ez természetesen az ellátási lánc leépítését fogja eredményezni, és egyre kevesebb megrendelése lesz emberünknek is, aminek a vége az lesz, hogy ő is az általa említett kategóriába fog kerülni. Másrészt viszont a már említett úriember többször állt a csőd szélén, tehát vele is megtörténhetett volna már az, amit másnak kíván. Érdekesek vagyunk mi emberek, hogy ha nem tapasztalunk meg egy bizonyos élethelyzetet, akkor magasról teszünk azokra akik épp azt élik át.

Ez az ellátási lánc érdekes dolog egyébként. Nem tudom kinek ismerős a Maslow féle motivációs piramis. Ha nem akkor itt röviden el lehet olvasni mi is ez valójában. Az egész lényege egy pszichológus által megalkotott motivációs szintekből álló ábrázolás. Legalul az épp legfontosabb szükségletek találhatók (levegő, étel, víz, stb.) mondhatni az állatias szint, legfelül pedig már a magasabb szintű tudás és a művészetek iránti érdeklődés és az ilyen nemű szükségletek kielégítése.

Abraham Maslow viszont ha marketinges lett volna ugyanezt a piramist megrajzolhatta volna a fogyasztás szintjén is. Lehet több gazdasággal kapcsolatos dologra hamarabb ráébredtünk volna. Hogy mire is gondolok? Arra, hogy a piramis alján az épp legfontosabb fogyasztási cikkek állnának, ez pedig az élet és víz. A következő szintet jelentené a fűtés és a villany és így tovább. Elvégre ezek nélkül fenn lehet tartani egy életet, még ha keservesen is, de meg lehet oldani (erről tanúskodik a sok hontalan az utcákon). A szintek természetesen az életszínvonalakat és az egy-egy ilyen szintet jelentő szolgáltatásokat jelentenék. A fogyasztói piramis viszont sokkalta több információt is tartalmazhatna, főleg ha évente újra frissítenénk a mérőszámait.

Kiderülne ugyanis, hogy akár mennyire is igyekszünk magas minőségű termékeket előállítani vagy értékesíteni, legyen az minőségi szolgáltatás vagy luxusautó, utazás stb., kiderülne, hogy a piramis tetején egyre kisebb a fizetőképes fogyasztó. Egy társadalomnak (és most konkrétan nem csak Magyarországra gondolok, hanem Európára vagy az egész világra) pedig annál "jobban megy" minél többen helyezkednek el (vagy érik el) a piramis csúcsát. Ezt pedig mint ember mondom, mert egy multimilliárdos bizonyára másképp gondolkodik. Egy civilizáció fejlettségét nem az jelenti, hogy a piramis csúcsán kevesen vannak, a többi pedig rabszolgaként a felső réteget szolgálja, hanem az, hogy ha szúrópróba szerűen kiveszünk 1-1 embert a tömegből és megvizsgáljuk annak műveltségi szintjét, képzettségét, anyagi helyzetét, fogyasztási szokásait, akkor az minél közelebb helyezkedjen el a piramis csúcsához.

A valóság viszont ennek az egésznek az ellenkezőjét mutatja, mégpedig azt, hogy egyre kevesebb ember gyerekének lesz joga (pénze) a felsőfokú képzettségre, egyre több ember lesz munkanélküli (joga van dolgozni, csak nincs hol) és egyre kevesebb ember fognak a piramis csúcsán található dolgok érdekelni (nem luxuscikkekre gondolok, hanem mondjuk művészetek iránti érdeklődésre, regények elolvasására irányuló szükségletekre, stb.).

Mindennek viszont a jelenlegi piac összeomlása (pozitívan: átalakulása) jelenti majd a végét, hiszen ha "a férgese kipusztul" akkor marad a multi és marad az "ügyes" és "okos" és maradnak azok, akik még harcolnak a rendszerrel. A többi viszont feladja. Értem én a dilemmát, csak egyes szolgáltató iparágak ennek köszönhetően sajnos el fognak tűnni, hiszen ha egyre több alacsony keresetű (hála a hatékonyságnak mely a "fagyaszd be a béreket és növeld a termelést" elveket vallja) vagy munkanélküli kerül oda, hogy "fogyasszon", de csak az alapvető élelmiszerekre és a sárga csekkekre van pénze, akkor a magasabb szintű szolgáltatásokat, nem lesz értelme értékesíteni.

Félreértés ne essék, érthető az evolúció által magyarázott és alátámasztott, "az erősebb marad életben" törvény is, de ha kicsit visszalapozunk a történelemben azt is megértjük, hogy az erősebb szemében az ember valójában sosem számított. Egyiptomban rabszolga volt, aki épített, Rómában pedig harcos aki védte a határt. A "férgese" tehát előbb-utóbb szolgasorsa kényszerült és műveltség híján lehet fel sem fogta a szerepét a társadalomban. Ezekre a birodalmakra visszagondolva egy nagyon fontos aspektus figyelhető meg, ez pedig a középosztály vékonyodása, később pedig eltűnése. Napjainkban ez a tendencia figyelhető meg. Körülbelül a 90-es évek elején egy üzleti prezentációban valaki nekem már beszélt erről, de akkor ez az egész olyan felfoghatatlan volt. Nyilván, hogy az egésznek befolyásoló szerepe volt ("Nemsokára csak két osztály lesz, gazdag és szegény. Döntsd el te melyikbe akarsz tartozni!"), de akkor is el kellett telnie 10 évnek, hogy felfogjam, minden szempontból történelmi korszakban élünk és tényleg el kell kezdenie mindenkinek a maga szintjén keresni a megoldásokat...

... ha férgesek vagyunk ha nem. :)

 

Az alábbi videóhoz nem fűznék semmit (mert elszaladna velem a ló), csak annyit, hogy az ismerősi köröm nagy százaléka 2 ok miatt nem ment el még külföldre: 1. mert fél 2. mert nem beszél semmilyen más nyelvet.

A fenti videó természetesen egy "maradj itt és építsünk egy szép országot" kampány része, melyet a netező társadalom nagy része eléggé negatívan fogadott. A Youtube lájkok száma alapján 90%-nak nem tetszett és érzik a "mű" dolgot az egész kampány mögött. Te hogy látod?